Bornapok Szegeden

Jó hangulatú lovagi hétvége

Ez a cikk a Borlovagok Magazin  2025. szeptemberi III. lapszámában jelent meg, és ott olvasható végig. 

Az ország egyik legnagyobb borfesztiválját immár 29. alkalommal tartották meg Szegeden.

A tíz napon keresztül tartó nyárköszöntő rendezvény a városnapi ünnepségekhez kapcsolódott.

A rendezvény megnyitó napján minden évben a különböző borrendek mellett az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátus Szegedi Legációjának tagjai is felvonulnak.

A szervezők azonban a kellő számú jelentkező hiányában ebben az évben nem tudtak belépési és előlépési ünnepséget szervezni, ezért úgy döntöttek, hogy helyette lovagi találkozót rendeznek a megszokott formában.

Mivel Szeged kissé távol esik a többi legáció székhelyétől, sokan már előző nap megérkeztek, ezért autóbuszos kirándulást szerveztek nekik az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba.

A fogadó épületnél az emlékpark igazgatója, Kertész Péter várta az érkezőket, aki a Szegedi Szent Vince Borrend tagja, és tárlatvezetőként a házigazda volt.

Az általános ismertetést követően az emlékpark épületében 3D-s filmvetítés keretében a látogatók a magyarok történetével ismerkedhettek meg. 

A vetítés után a Feszty-körkép került bemutatásra. A tájékoztató során az igazgató érdekes történetekbe engedett betekintést, például hogy a kor hírességei közül nagyon sokan láthatóak a képen, és hogy ők hol találhatóak a vásznon.

A látogatás során olyan helyre is bebocsátást nyertek a vendégek, amely a turisták elől elzárt terület, ami igen nagy tetszést aratott...

Borlovagok nyomtatott magazin - 2025. szeptember - III. lapszám
Borlovagok nyomtatott magazin - 2025. szeptember - III. lapszám

A teljes cikk a nyomtatott Borlovagok Magazinunkban olvasható, amely negyedévenként jelenik meg, és az éves előfizetés díja mindössze 3.000 Ft.

A korábbi lapszámaink is rendelhetők jelképes 300 Ft/db áron. (Ezekből csekély készletünk van.)

Kiadónk elérhetőségeit a kapcsolat oldalon találod meg. Szívesen állunk a rendelkezésedre!